van, hogy hibázok és megbántok. ilyenkor egy kicsit mindig meg is halok.
a fájdalomokozás, legyen az testi vagy érzelmi, legyen szándékos vagy csak meggondolatlanságból történő – az emberbe van kódolva.
törékeny lelkünk nem felkészült ezekre a kintről betörő hatásokra.
hosszú folyamat, amíg megértjük és elfogadjuk az okokat, esetlegesen felkészítjük magunk az élet minden területén várható és kiváltó negatív hatásokra.
nem szeretek rombolni, nem szeretek bántani.
néha azt érzem, hogy eljutok valahova hosszú munka árán és a felépített eredményt, egy pillanat alatt döntöm a porba.
majd keresem a miérteket, keresem a megoldást és próbálom enyhíteni a keletkezett kárt.
nem vagyok tökéletes, sosem voltam és nem is leszek.
és biztos fogok még ártani életem során - másoknak, kapcsolatokban, szerelemben, bármiben, így pedig kárt tenni...
nem szándékosan, csak megtörténik, mert ez velünk együtt, bennünk él.
de törekszem a legjobbam szerint a korai felismerésre és ezáltal a megelőzésre, mert ha már tudod és felismered magadban ezt, akkor válhatsz még jobbá és biztosabbá, hogy megvédd azt, akit igazán szeretsz!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.