firkálmányok

Benyúlt a zsebébe, egy lyuk tátongott a mélyén, de ez nem számított. Megragadta a tartalmát, egy ruhazsebkendőbe volt becsavarva.

Elővette és kibontotta a „halált hozó leplet”, és egy Lebel gyártmányú revolver volt a kezében. Második világháborús fegyver, amit egy zálogházban cserélt be az édesapjától megörökölt arany zsebóráért. Fájt a szíve, amikor az üzletet kötötte a kövér kufárral és megfogadta visszamegy az óráért, az örökségéért.

Ott állt és még mindig nem mozdult. Majd a szomszéd ablakról lerebbent a függöny és egy öregecske néni kémlelte a fiút.

Majd kinyílt az ajtó kis ablaka, amin az üveg már ketté volt repedve.

Segíthetek fiatalember?

Zavartan nézett az idős hölgyre és nem válaszolt, csak a fejével bólintott, mint aki ezzel megköszöni a segítségnyújtás szándékát.

Majd újra visszhangzott az emelet…

Tudok segíteni fiatalember?

Ekkor érezte, hogy nem úszhatja meg válasz nélkül és legkönnyebben így tud megszabadulni az alkalmatlankodó hölgy kérdéseitől.

Nem, köszönöm, én csak a Kovácsék….hangzott a válasz.

És lenyelte a mondta végét.

Erre az ablak becsukódott, de a függöny mögül továbbra is figyelte a fiút. Verejték csorgott le a homlokáról, izgalom járta át testét, szinte rettegett, majd végül nekiindult.

Óvatosan benyitott és egy sötét előszobába találta magát. Halkan becsukta maga mögött az ajtót. Nem ismerte a lakást, úgy érezte, mint aki egy labirintusba tévedt.

Olyan nagypolgári lakás volt, hatalmas szobákkal, hosszú folyosókkal. A falakon egy két jelentéktelen festmény díszelgett, por lepte már a padló kövét.

Ment előre és beleütközött vélhetően a nappali ajtajába. Markolta a fegyvert és tudta már nem hátrálhat meg, nincs visszaút, villant át az agyán.

Ahogy belépett a nappalinak vélt helyiségbe, a vén parkett szörnyű nyikorgásba kezdett a fiú súlya alatt, pedig nem volt egy robusztus alkat. Üres volt, sehol senki. Majd nagy léptekkel a szomszédos szoba felé vette az irányt. Az elszántság kiült az arcára, a félelem már megszűnt létezni. Hirtelen egy másik tudatállapotba került. Már semmi nem számít, gondolta. Ahogy belépett, a hintaszékben ült egy megöregedett férfi. Többnapos borosta lepte el arcát, az ablakon bámult csak kifelé. Az utcán elhaladó kis szerelmespárt figyelte, tudomást sem vett az idegen jelenlétéről. A fiú melléállt, ráfogta a fegyvert. A férfi felnézett és gúnyos mosoly vetült ki az arcára. Egy pillanatig egymás szemének tükrét kémlelték, majd a lövés robaja verte fel a lakás csendjét.