életemben nem síeltem még, és úgy gondoltam eljött az idő,
igen, eljött az idő hogy "felmásszak" végre egy magas hegyre, felcsatoljam a léceket és elinduljak, lesz ami lesz alapon.
na de ez nem így kezdődött azért…
pénteki napot írtunk és nekivágtunk 18-an a szlovén hegyeknek.
kissé álmosan, az autó hátsó ülésén gubbasztva, még a meleg ágyamról fantáziáltam…
sajnáltam itt hagyni a finom langyos tavaszi napokat, hogy cserébe hideget, havat és zord időt kapjak.
aztán megérkeztünk.
fent már télies idő fogadott, de a táj szépsége, a friss levegő és a jó hangulat alkohollal dúsítva kárpótolt mindenért.
esti síelésre indultunk végre, kivilágítva a pálya, hangulatos hóeséssel bele az arcomba, sí szemüveg nélkül.
anyátlanul éreztem magam, amikor a legelső alkalommal a tárcsás felvonóról útközben lepottyantam - fekszem a hóban, sötét van, a lécektől szinte mozdulni sem tudok.
és a gondolat hogyan tovább?
gondoltam átvágok a felvonó és a pálya közti részen…hahaha na ez nem így megy ám, lécek a hátamra és elindultam…
síbakancs a lábamon, menni szenvedés így, de sebaj, menni kell tovább…
egy lépés térdig érő hó, másik láb szintén térdig hó.
isteni
mozogni sem tudok, csend körülöttem, sötét, szakad a hó, na és persze hideg és a szél…
remek, gondoltam kisebb túlérő programba csöppentem, erről előre senki nem szólt nekem...szemetek!
mindegy, kikecmeregtem és elindultam a csúcs felé, nem mondom mennyire utáltam már az egészet és csak utána kezdődött az igazi szenvedés a tortúra a megpróbáltatás.
felértem-éljen a csúcs, lenézni is alig merek.
bakancs csattan a kötésben, kesztyű fel, bekészülök, gondoltam nagy útra indulok.(egy nagy korty)
és persze ekkor még nem tudtam, hogy leérjek az 5perces pályán az nekem 1órámba fog kerülni.
nem ecsetelem, de estem, keltem, fetrengtem, szenvedtem, utáltam, háborogtam, nevettem és majdnem feladtam.
pancsernak éreztem magam, egy kriplinek aki vagy 30-szor feküdt el a hóban és többször esélytelen helyzetben- kicsavarodva és mozdulni is alig bírt.
végül leértem és azt mondtam ez nem az én sportom.
de nem folytatom, amire vége lett, egészen jól ment, sőt közbe "száguldottam" érzés fogott el és már szerettem.
ha jövőre lehet, visszatérek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.