téli napokon a napsugár emberre gyakorolt pozitív hatása felér egy nyári 40fokos kánikulát kiváltó, kiadós lehűlést hozó záporral.
álldogálván a napon, azon tűnödtem, micsoda ereje van a napnak, és milyen jó dolog ez valójában, mert mi lenne ha úgy lennék mint a déli sarkvidéken, ahol fél évig sötétség uralkodik, nem ám még nap is jut télen. szóval örülhetünk (még) ez az igazi kiváltság.
aztán tovább gondolva, kopogtat a tél az ablakon és nyári gyerek létemre, aki akkor érzi jól magát a nyári napokon amikor már mindenki szenved a melegtől, majd rájöttem és elkönyveltem, hogy szenvedek/szenvedni fogok én pedig a téltől.
kissrác koromban még a tél szerelmese voltam, nem a hidegé, de a havazás szépsége mindig gyönyört okozott számomra- annyira vártam a havat, hogy éjszakánként felébredve mindig kinéztem az ablakon, reménykedve, hogy talán már hull a fehér szőnyeg.
most pedig csak hagyom, hogy belém hatoljanak a napsugarak, bombázzanak minden oldalról és sikeresen töltődjek fel a hideg, zord sötét napokra, mert ugye közelít, szinte már a nyakunkon van és fogát vájja húsunkba ami megtépázva a tavaszi napsütéstől éled majd csak újra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
benyomano 2009.11.25. 13:29:54
zécsiTi 2009.11.25. 18:22:25