téli napokon a napsugár emberre gyakorolt pozitív hatása felér egy nyári 40fokos kánikulát kiváltó, kiadós lehűlést hozó záporral.

álldogálván a napon, azon tűnödtem, micsoda ereje van a napnak, és milyen jó dolog ez valójában, mert mi lenne ha úgy lennék mint a déli sarkvidéken, ahol fél évig sötétség uralkodik, nem ám még nap is jut télen. szóval örülhetünk (még) ez az igazi kiváltság.

aztán tovább gondolva, kopogtat a tél az ablakon és nyári gyerek létemre, aki akkor érzi jól magát a nyári napokon amikor már mindenki szenved a melegtől, majd rájöttem és elkönyveltem, hogy szenvedek/szenvedni fogok én pedig a téltől.

kissrác koromban még a tél szerelmese voltam, nem a hidegé, de a havazás szépsége mindig gyönyört okozott számomra- annyira vártam a havat, hogy éjszakánként felébredve mindig kinéztem az ablakon, reménykedve, hogy talán már hull a fehér szőnyeg.

most pedig csak hagyom, hogy belém hatoljanak a napsugarak, bombázzanak minden oldalról és sikeresen töltődjek fel a hideg, zord sötét napokra, mert ugye közelít, szinte már a nyakunkon van és fogát vájja húsunkba ami megtépázva a tavaszi napsütéstől éled majd csak újra.