firkálmányok

Az öreg diófa árnyékában egy hosszú kötélen lógott le egy szépen megmunkált fenyőből készült hinta. Enyhe déli szél fújdogált és óvatosan mozgatta előre-hátra, szinte hintáztatta magát a kellemes reggeli friss levegőn. A hinta még évekkel ezelőtt került fel a diófára, amikor a telken lévő háznak új tulajdonosai lettek. Hárman voltak, egy kis család költözött a diófa árnyékába a nagy tornácos házba, aminek a közelében csak egy elhagyatott rom  búslakodott magányosan.

A legkisebb családtag egy szőke fiú volt, úgy 3 év körüli. Igazi kis csibész volt, ezért sokszor ismételgette a rokonság, hogy ez a gyerek mennyire az apjára ütött. Nem szerette a férfi, ha a fiúkat így beskatulyázzák és kimondottan Ő hozzá hasonlítják. Mindig azt gondolta, hogy a gyerek két ember gyümölcse és az értekei és a tanult viselkedés és akár a csibészség nem egyik féltől felruházott személyiség vagy megöröklött attitűd lenne csak.

Az asszony harmincas éveiben járó, csodálatos személy volt. A családhoz való viszonya szinte tanítható lett volna és mint nő, anya és feleség mindig tökéletesen állta meg helyét az élet adta sokszor kiszámíthatatlan ösvényén.

Szépen éltek, és békességben. Nem hajtottak és küzdöttek azért pluszért, ami már felesleges lett volna, azon kívül amire szükségük volt egy tisztességes család és élet fenntartásához.

Sok időt töltöttek együtt, fontos volt számukra, hogy sokat beszélgessenek, sosem maradt el egy-egy érintés, vagy csak egy simogatás mindkét oldalról. Apró dolgok voltak ezek, de ez adta mégis az alapját a két ember összetartozásának és egymás iránt való örök elkötelezettségüknek.

Amikor az asszony várandós lett, mérhetetlen boldogság uralkodott el a fiatal páron. Örömükben sírtak és nevettek, tudták az életük végleg megváltozik és az addig megszokott szabad, vándor életüket egy más világ váltja fel, amit attól a perctől kezdve sosem bántak már.

Hosszú időszak vette kezdetét, ami elvezetett oda, ahol most voltak. A gyermeke születésekor sírt a férfi, ritkán tudott sírni, mert az élet megedzette és próbált minden szívtörő helyzetben is erős maradni, mutatni az utat.

Az élet rengeteg nem várt eseményt görgetett eléjük, de napról napra és évről évre erősebbé és összetartóbbá váltak és család voltak, tele felelősséggel és bizalommal egymás iránt. A nappalokat sok hosszú éjszaka követte, de a láng mindig megvolt, volt amikor pislákolt csak, de volt, amikor teljes lángon égett. Éjszakákat beszélgettek át, vagy csak feküdtek egymás karjaiban és hallgatták a kintről beszűrődő tücsök ciripelést. A férfi ugyanolyan hevesen tudott évek múltán is szerelmeskedni a nővel, mint fiatalabb éveikben. Gyönyörűnek látta gyermeke anyját és úgy tudod beleveszni minden alkalommal, mintha a legelső együtt töltött estéjüket élték volna át.

 A fiú szép lassan cseperedett, mindkét szülő vonásai megvoltak benne. Az anyja csodálatos zöld szemeit örökölte, de a mosolya az apja huncut mosolya volt.

Esténként a diófa „hintáján” ültek, hárman. Középen a gyermek, kétoldalt a szülök védelmező gyűrűjében, miközben fogták egymás kezét és a lemenő nap karcos fényénél boldogan és mosolygósan vártak az asszony pocakjában növekedő újabb élet eljövetelét.