lassan napok telnek, miközben
a fényes nap borítja be az eget.
fuvallat száll a réten,
mely a pislákoló tulipánok szépségét
borzolva- hajtja őket bele a porba.
lábnyom a humuszba, megtört ölelés
vár kiengesztelő vigaszra.
már szél tépázza hajam,
lassan eltűnik a boldogító kacaj.
lassan eltűnik a boldogító kacaj.
lépked a nyár nagy iramba,
fuss utána megriadva.
nem enged a szorításból,
égnek a szívek a vágytól,
tobzódás az örökkévalóságtól.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.